Capo 2 Éjszaka arról álmodon, Elmúlt minden bánatom. Boldog vagyok, mert azt hiszem, Itt vagy még mindig velem. De eljön a reggel és rájövök, A fájdalom mégis csak örök. Ez marad csak nekem, semmi más, Hisz nem látlak többé, nem vitás. Nem kell a szerelem, nem szeretem a kínt! Emlékszem még az arcodra, Minden őszinte mosolyra. Az emlékek tengerébe süllyedek, Máshogy elviselni nem lehet. Kértem az Urat, hogy segítsen, Azt érzést elviselni ne kelljen. Ne akarjak többé semmi mást, Csak az egyetemes nagy tudást. Nem kell a szerelem, nem szeretem a kínt! A sorsom ellen nem küzdhetek, Akármilyen jó is volt veled. A múltat újraírni nem tudom, A jövő felé száguld a holnapom. Bánatból, majd erőt merítek, Túlélem ezt is, bár szeretlek. Az ész vezérel, nem az érzelem, Ezért élhetek tovább nélküled. Nem kell a szerelem, nem szeretem a kínt! Talán egy másik életben, Majd segít ott a véletlen. Találkozunk és meglehet, Megváltozik a jövőm teveled. De addig is tovább álmodom, Lefekszem és aztán jó nagyon. Nem szégyellem, hát bevallom, Ébredés után azt kiáltom, hogy: Nem kell a szerelem, nem szeretem a kínt!